Több tucat magyar gyarapítja a terrorista Iszlám Állam sorait

2014 augusztus 23 11:35 de.17 hozzászólás

A videóra rögzített brutális kivégzésekről és az Irakban, valamint Szíriában vallási kisebbségek ellen elkövetett genocídiumról elhíresült Iszlám Állam (ISIS) oldalán harcol több tucat magyar állampolgár is. Míg Európából összesen 5 ezren csatlakoztak a terrorista szervezethez (amely Szíria és Irak területéből szakított le jelentős régiókat és városokat), az Orbán rendszer Terrorelhárítási Központ (TEK) szerint több tucat magyar vesz részt a harcokban, máshol pedig logisztikai segítséget nyújtanak a tömeggyilkos terroristáknak.

Az Iszlám Állam területe 2014 augusztusában

Az Iszlám Állam területe (piros szín) 2014 augusztusában

„Az aggodalmat az okozza, hogy ezek az emberek aztán visszatérhetnek Európába. Ez megköveteli, hogy fokozzuk a megelőző és felderítő tevékenységeket”–jelezte a TEK.

A Meir Amit Intelligence and Terrorism Information Center információi szerint 2014 elején még csak 12 magyar harcolt az IS-szel. Most már legalább háromszor ennyien lehetnek Szíriában és Irakban. Az amerikai James Foley újságíró videóra rögzített kivégzése egy brit akcentussal beszélő iszlamista által jelezte leginkább az európai vezetők felé, hogy egyre többen lehetnek az IS oldalán Európából. Például a brit The Daily Telegraph című lap szerint egy Shajul Islam nevű brit orvos, illetve testvére – Razul Islam – is érintett lehet.

Egy másik brit állampolgár – a 23 éves Abdel-Majed Abdel Bary – tavaly egy olyan képet töltött fel a Twitter oldalára, melyen levágott emberi fejek mellett ő is szerepel.

De nem csak muszlim brit bevándorlók (vagy Angliában született gyerekei) közt keresik a potenciális iszlámistákat, hanem olyanok között is, mint a Muszlim hitre áttért Aine Davis, aki feladta brit kábítószer-kereskedelmét és Szíriába utazott, hogy az IS mellett harcolhasson.

Magyarországon viszont elképzelhető, hogy éppen a szélsőjobboldali körökben kell majd keresni az iszlámistákat.

17 hozzászólás

  • Összenő ami összetartozik…a vérgőzős gondolatokban és a végtelen agresszivitásban.

  • geyza: milyen távol van egymástól vonáék iráni gárdapartnersége és a mostani terrorexport? mert, hogy nem konzervatív, vagy baloldali a csatlakozottak pártállása, és nem éppen humanitárius alapú, az tuti…
    ha végig gondolom a jobbik és zsoldoshadseregei – 64 vármegye, nemzeti őrsereg, magyar országos véderő egyesület, magyar gárda, betyársereg stb. – bőven rendelkezik aberrált emberanyaggal.
    http://www.mediakutato.hu/cikk/2013_02_nyar/02_nemzeti_radikalisok_social_networks_analysis.pdf
    ráadásul az eredeti MOVE gömbös idejében volt egy szélsőjobboldali csoportosulás, igaz, nem egyesület, hanem egylet. véletlen lehet az egyezés? lófaszt, mama!

  • Ezek az iszlámnácik is csak addig ugrálnak amíg az USA be nem sokall.
    Ennek a jelenségnek az oka pontosan tudható :
    Az Ikertornyok idején még kamaszkorban lévő és a különféle meddresszekben a legundorítóbb és legelvakultabb neveleésben részesített kis kurafiak mostanra nőttek fel és lettek hadrafoghatóak a lealjasult imám.-jaik által.
    Ezek még nem tudják azt amit Szaddám szerencsétlen fattyai megtapasztalhattak pl. az első Öböl háború idején :
    Milyen az amikor egy fürtösbomba támadás után 60 centis emberalakú briketté zanzásodnak.
    Amikor meg majd megtapasztalják , késő lesz.
    De nincs semmi baj : újra kezdik 15 év múlva.
    Soha nem lesz ennek vége addig míg valahogyan ki nem veszik a vallási fanatikusaik kezéből a felnövekvő generációk nevelését.

  • Valóban: összenő ami összetartozik és az sem kizárt, hogy a magyar kapcsolat még ennél mélyebb is lehet. A gyilkolás kedvért ezek szerint ezek az árja-keresztény hungarista mocsadékok az iszlámot is felveszik. És – keresztények, yazidiak, kurdok stb. mellett – muszlimokat gyilkolnak az SS Einsatzgruppen-ekre emlékeztetve.

  • Pontosítás: a kurdok ( iráni eredetű népcsoport ) is többnyire – nem túlzottan vallásos, szunnita – muszlimok.

  • magyar önkéntesek? ennyivel is gyengébb az IS.
    ugyan, milyen harcértékük van ezeknek a tésztahuszároknak?
    ott elég kevés a véderős bohóckodás!

  • Ebből az látszik,hogy a magyarok nem csak nyugatra menekülnek,hanem a hatalmasok példáját követve keletre is.Az iszlám államát segitő magyarokra jó lesz,ha a TEK.odafigyel.

  • Ille István
    2014 augusztus 24
    3:50 de.
    Azért ne becsüljük le az IS kiképzőbázisként történő kihasználását, amiből a Magyar szélsőjobb a későbbiek során profitálhat. Az IS meg a ténylegesen átállókból. Ne feledjük, hogy az IS a régi oszmán birodalmat akarja visszaállítani, némi területi kiegészítéssel.

  • Valószínűleg nem csak „tésztahuszárok” keveredhettek ki oda Irak és a Levant vidékére. Például a roma-gyilkosságok elkövetői sem voltak éppen bohóckodók; vagy akik anno a délszláv háborúban önkéntesként beálltak Jugoszláviában a horvátok oldalán harcoló nemzetközi neonáci/neofasiszta brigádokhoz harcolni ( mint ahogyan az arab/iszlám világ számos részéről képviseltették magukat a bosnyákok oldalán harcolók… ). Sajnos bőven akadnak fegyverforgatásban jártas – pláne ha fegyveres testületeknél is szolgáltak – alakok, akik a náci, fasiszta eszmék hívei. Az „iszlám kalifátus” pedig a világ legalját képviselő bűnöző söpredékek verbuválója.

  • Eleftheria

    Igaza van, – „A gyilkolás kedvért ezek szerint ezek az árja-keresztény hungarista mocsadékok az iszlámot is felveszik. -……..”! De elfelejtette odaírni, hogy titokban O.V. és a Fidesz pénzeli őket!

  • Canadian democracy – only for whites! More than a dozen different Mohawks wiretapped without a judge’s authorization!

    https://wikileaks.org/wiki/Canadian_Mohawk_wiretaps_injuncted_stories_2008

  • A fegyver utáni vágy, a fegyver birtoklása sok ember elméjére nagy hatást gyakorol.Keresi az alkalmat,hogy e vágya kielégüljön,Vágya kielégültével erősnek halhatatlannak érzi magát és ha már birtokolja nem habozik annak használatától sem.Legkevésbé sem érdekli,hogy milyen ügy oldalán hadakozik.- Ennek eredményei látható különböző hírcsatornákon mintha élvezettel használnák a fegyvereiket.
    Ami szörnyűségeket pedig elkövetnek látunk,elborzasztó.

  • na maradjunk annyiban,hogy mindig és mindenkor voltak,vannak olyan erkölcsi szinten…(semmilyen szinten)álló emberek,akik pénzért és nem elvek (bár az sem lenne mentség)
    alapján bármire még gyilkosságra is képesek!
    sajnos innen is mentek ki ilyenek,szerencsére kevesebben mint más országokból.
    Az persze erre a fórumra jellemző,hogy pártokkal és vallással azonosítja ezeket a bűnözöket!
    Csak megjegyzem régen ,amikor a Jobbik még nem is létezett!!is voltak idegenlégiósok,hasonló meggyőződéssel!
    Különben csak,közlöm pont a Jobbik követelte a hírekben a parlamenttől egy vizsgáló bizottság felállítását ebben az ügyben (a személyek felderítése érdekében)
    Ami hab a tortán,hogy megint összemossák a keresztényeket
    aljas és szemét módon az ilyen cselekményekkel)állítólag magyarok?),teljesen alaptalanul ,mivel egy igaz keresztény erre képtelen,meg ugye ez egy keresztény ország alapjába véve,ami bár sokaknak nem tetszik ,de el kellene fogadniuk(mást nem tehetnek)
    Csak mellékesen nem tudom mit szólnának ahhoz,ha esetleg
    a zsidókat vádolnák gyilkossággal,bűncselekményekkel a másik oldalról?(szerencsére vannak kivételek sokan)Na nagy felháborodás lenne,pedig ők sokan
    „törvényes” indokkal, nyíltan,mentegetődzés nélkül nemzetközi felháborodás közepette, sőt államuk jóváhagyással gyilkolják Izraelből az ártatlan palesztin nőket és gyerekeket!Ja azt lehet?
    Na most aztán lehet nácizni,fasísztázni hőbörögni,de minek és kinek?Ki nem t….a le az ilyeneket?!

  • Ja úgy mellesleg a sok ütődöttnek:a normális keresztények sosem veszik fel a muszlim,vagy zsidó illetőleg más vallásokat,nekik jó a sajátjuk és a szerint is élnek,míg ezt
    sokan nem mondhatják el magukról a más hitűeknél!
    De a „hittel”?…rendelkező más vallásúaknak,meg a hiteltelen gyűlölködőknek ezt felesleges magyarázni!

  • Judith Kopácsi

    Marcsikám, remélem tudomásod van róla, hogy nemcsak „normális” keresztények vannak, hanem sok, más hitüek között is található jónéhány, akik normálisan élnek, cselekednek és gondolkodnak.

  • Na, ez megint egy erdekes megjegyzes-
    Marcsi reszerol.

    „,,,pedig ok sokan,torvenyes indokkal,mentegetozes
    nelkul nemzetkozi felhaborodas kozepette,sot allamuk
    jovahagyasaval gyilkoljak Izraelbol az artatlan
    palesztin noket es gyermekeket!Ja azt lehet?”

    Tobbszor megfogadtam,hogy udvarias leszek,sot
    igyekeztem- az lenni-de ilyenkor szeretnem ezt
    a Marcsi nembert elkuldeni nehany napi udulesre
    Del-Izraelbe ahol mar 14 eve „elvezik” Hamasz
    „baratai ” „jotetemenyeit”- sot, miota Izrael
    kivonult Gazabol 2005-ben- fokozattabban.

    Gondolom, tetszene neki ha eveken at lovoldoznenek
    csaladjara,gyermekeire,alagutakat asnanak haza
    es gyermekei ovodaja,iskolaja alatt-ahonnan
    fegyveres terroristak bukkannak elo,tetszene
    neki, ha az oveit elhurcolnak es kivegeznek-
    mint a 3 zsido gimnazistat- juniusban.
    Az is erdekes,hogy a Hamasz-tagadta-mig
    az utobbi napokban-kenytelen volt beismerni-
    hogy ok tettek.

    Tisztaban vagyok Marcsi agymosottsagaval-
    megis- neha- feltetelezem- hogyha magyar
    szoveggel es sajat szemevel-latja- a tenyeket-
    talan felebred a horkolasbol.

    http://dzsihadfigyelo.wordpress.com/animaciok/

  • marcsi: nyolcvan izraeli gyerek és kísérőik látogatnak magyarországra a rakétatámadásoktól leginkább sújtott izraeli városokból, kibucokból. a program része néhány nap badacsonytomajban, ill. kirándulás bécsbe és budapestre. létrejötte különböző zsidó szervezetek és magánemberek összefogásának köszönhető.

    namármost. ha felmerül abból a mélységesen mély sötétségből, amiben leledzik, akár meg is szervezhetne egy ellenérdekű nyaraltatást, mi az magának? gyűjtsön be pár palesztin gyereket – akik amúgy képesek magukat felrobbantani bárhol és bármikor, ahol izraelieket gyilkolhatnak – hozassa ide, és nyaraltassa őket, magának az semmiség, hiszen annyi embert ismer!

    ha nem megy, akkor javaslom, álljon be a sorba. tudja, amelyik a hősök terén, trombita szó mellett, díszkivilágításnál kinyalhatja. hosszú a sor, de érdemeire való tekintettel előre soroljuk.